és csodálkozom, hogy hányingerem van ezektöl a nöi hisztériától koravén arcoktól, akiket bárcsak ne is ismernék fel. olyannyira nem szerelmesek, hogy árkot váj a börükbe. az önszerelem meg nem tágítja ki a pupillákat. az egyéjszakás, egyhetes és egyéb rövid ídötartamú szerelmek a kudarc és a nárcizmus kategóriákba sorolhatók, de megéri post mortem is hatalmasra dagasztani öket a nagyobb szélsöségek érdekében.
trubadúri és sartre-i és egyéb minöségektöl eltekintve (a szerelem vegyes, és savanyú koncepciói) én fiatalodom, le lehet vonni a következtetéseket. hajszoltságom látszatát csak a viharjellegü szél kölcsönzi, és egyéb egzisztenciális problémák.
féktelenül belevetjük magunkat a hajszoltság látszatába, mert a látszatra adunk. sokat. föleg ezek a koravének, akik még arra is ügyelnek, hogy ne vegyenek magukhoz táplálékot. engem csak az ment meg ettöl, hogy annyira talán mégsem szeretem önmagam, mint azt, aki ettöl pillanatnyilag megment. vagy csak nem sokkal jobban.
